Nappali

To Alexis

Őrület, hogy mik történtek velem egy év leforgása alatt. Nem elég, hogy el kellett hagynom azt a személyt, akit a világon a legjobban szerettem, de még valami jött ment parancsait is lesnem kell. Eddig az volt a parancsom, hogy menjek és keressek még több vérfarkast, most pedig az, hogy egy Mystic Falls nevű helyre mennyek. Az egészben az a legszebb, hogy nem adtam fel a régi életem. Kerestem, kutattam és figyeltem azt a személyt, aki megdobogtatja a szívem. Aki miatt azt hiszem érdemes élnem. Hát tessék, most itt vagyok. Eljöttem ebbe a városba, ami látszólag egy csendes kis város. De a felszín alatt, elég durva dolgok lapulnak. Eddig csak néhány hibriddel, vérfarkassal és vámpírral futottam össze. Napokat töltöttem bezárkózva azzal foglalkozva, hogy felkutassam Alexist. Tessék, meg is találtam. Ebben a kisvárosban. Nem sokkal azelőtt érkezhetett, mint én. De nem érdekel mikor jött, csak az, hogy itt van és újra láthatom. Nem tudom mit fog szólni ahhoz, ami lettem. Hogy az egyik Mikaelson testvér kénye, kedve szerint mozgathat. Nincs ínyemre a dolog, de azt hiszem ez még egy elfogadható veszteség, ha őt újra a karjaimba zárhatom.
Megtaláltam Alexis villáját és most itt toporgok az ajtóban. Veszek egy mély levegőt és megnyomom a csengőt. Ha sokáig nem történne semmi, akkor elkezdem az ajtót is verni. Izgulok, nem is kicsit. Már szeretném látni az arcát, a mosolyát.

To Alexis

Már lassan harmadnapja ébredek úgy, hogy Alexis érintését érzem az arcomon, a karomon. Mindig elfog a remény, hogy újra láthatom. De mindig mikor kinyitom a szemem szembe kell néznem a cudar valósággal, hogy már nincs itt. Hogy egy éve ott kellett hagynom őt, csak mert ezt a parancsot kaptam. Én nem akartam, azt hittem ellen tudok állni a parancsnak, de nem ment. Másnapra egy másik helyen ébredtem, egy idegen városban. Sosem feledem el, a nélküle eltöltött időket, azt, hogy mennyit reménykedtem és álmodtam vele. De ma ez az álom valósággá válik. Nem is olyan régen ráakadtam a nevére, ebben a kisvárosban. Most pedig az otthona előtt toporgok és várom, hogy valaki ajtót nyisson. Nem is kell sokáig várnom, az ajtó nyílik én pedig meglátom csipkébe csomagolt kedvesemet. Egy mosoly kúszik az arcomra, mikor a nevemet suttogja.
- Lexi, nagyon hiányoztál. - teszek felé egy lépést, de a küszöb előtt megállok. Nem mehetek be, míg be nem hív. De ezt nem mondom meg neki, nem akarom felizgatni. Így is elég nagy meglepetést okozhattam neki a megjelenésemmel. Annyi mindent szeretnék neki mondani, hogy mi történt velem, miért nem lehettem vele. Szeretném újra a karjaimba zárni és ennek az ügynek az érdekében cselekszem is. Kitárom a karomat, jelezve, hogy szeretném megölelni. Remélem semmi kifogása nem lesz ellene.
- Mesélj, hogy vagy? Történt valami izgalmas? - próbálom spontán kezelni a dolgot. Hajlamos vagyok viccet csinálni a dolgokból és a megjelenésemből sem szeretnék nagy drámát csinálni. Annyira jó lenne, ha elfelejthetnék ezt az egy év távollétet. De nem lehet. Muszáj róla beszélnünk.

To Alexis

Emondhatalan miféle érzések kavarogtak bennem az elmúlt napokban. Féltem attól ami vár rám és féltem múltam egy részétől. Ez az egy év nagyon hosszú volt és többször is majdnem otthagytam a fogamat. Vissza sem akarok gondolni ebbe, s pláne nem arra, ami mind ez előtt történt. Az túl fájdalmas lenne és nem biztos, hogy lelkileg meg tudom emészteni. Bár akaratom ellenére is igen sokszor eszembe jutott Lexi, én még is megpróbáltam elfojtani. Pedig annyiszor álmodtam vele, képzeltem azt, hogy mellettem van. De mind ezek ellenére itt vagyok. Túléltem minden megpróbáltatást, ha csak egy kis időre is, de elfeledtem a múltamat. Ha már mást nem igazán tudtam tenni vele. Bár, Lexi keresését sem adtam fel, nyomoztam utána és megtudtam hol találom. Hatalmas szerencsének tudható be, hogy nekem is Mystic Falls területére kellett jönnöm, hisz' ő is itt van. Az ajtaja előtt másra sem tudtam gondolni csak rá. Elképzeltem amint a karjaimba zárom és nem eresztem el soha többet. Aztán amikor kinyílik az ajtó és meglátom őt, mosolyra húzódik a szám. Közelebb lépek hozzá és kitárom a karom. Amint ez megtörténik Lexi már a karjaim közé veti magát. Akkora lendülettel jött, hogy hátrébb léptem egy kicsikét. De én magam is szorosan öleltem, persze figyelve arra nehogy összenyomjam őt. Pár perc ölelkezés után lágy csókot váltunk, majd csak egymás szemébe nézünk. Jó újra ebbe a gyönyörű, zöld szempárba nézni. El sem tudom mondani mennyire hiányzott már ez a boszorkány. A közelsége, az érintése, a mosolya, a haja, mindene. Mikor elkezd befelé húzni, először meg sem mozdulok. Hisz' míg nem hív be, nem tudok bemenni. Hatalmas szerencsémre rögtön ezután behív én pedig mosollyal az arcomon követem őt. Bent a házban nézelődni kezdek, de amint a nappaliba érünk tekintetem Lexire vándorol. A következő pillanatban pedig a kanapén találom magamat Lexivel az oldalamon. Figyelmesen hallgatom minden szavát, de elképeszt amit mond. Minden esetre igyekszem nem fennakadni a hallottakon.
- Tatiaval? - érdeklődöm. Ismerős nekem a név, de nem tudom honnan. Arra emlékszem, hogy Lexi mesélt valamit róla, de azon kívül is rettentően ismerős a név. Fogalmam sincs ki miért, de olyan hátborzongató érzésem van ezzel a névvel kapcsolatban.
- Egyébként ő ki is? Olyan régen beszéltünk és pont ő nem ugrik be nekem. - mosolyodom el. Mikor Lex újból ajkaimra tapad viszonzásra lel. Azzal a különbséggel, hogy mennyivel mohóbban falom negédes ajkait. Hát igen, ilyen az én formám. Mikor a csók véget ér csak nézem őt és nem tudok mása nézni. Még mindig hevesen dobog a szívem a közelében, ez nem változott az elmúlt év alatt.

To Alexis

Furcsa álmatlan éjszakák. Hosszú esték és nappalok. Szenvedve eltöltött hónapok. Valaki mindvégig hiányzott bennem és a szívem ürességet érzett. Olyan volt, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot. Hiányzott egy titkos, lágy érintés, egy lopott csók. Hiányzott, az az idő, amit Alexis mellett töltöttem. Már bánom, mindennél jobban bánom, hogy akkor nem mentem vissza hozzá és mondtam el neki mindent. De nem tehettem. Akkor más dolgom volt, amire furcsa kényszert éreztem, hogy elvégezzem. Jártam a világot és reménykedtem, hogy nemsokára vége lesz. Hogy újra megtalálom Lexit. S lám, így is lett. Amint tudomást szereztem hollétéről felkerekedtem és eljöttem hozzá. Igaz, csak a véletlen műve volt, hogy rátaláltam, épphogy nem siklott el fölötte a tekintetem. De örülök, hogy megvan és, hogy vele vagyok. Szeretnék vele beszélni méghozzá elég sok dologról. Viszont egy valamit nem akarok az orrára kötni, nem akarom, hogy megtudja mi lettem. Hogy hibriddé váltam.
Amint bejutottam a lakásába egy kicsikét megkönnyebbültem. Itt a kanapén, Lexivel az oldalamon teljesen megnyugodtam. Most nem foglalkoztat semmi sem, csak az, hogy ő itt van velem. Jó érezni a bőrének bóditó illatát és az érintése nyomán keletkező bizsergést. Magamhoz ölelem törékeny testét és a megszokott módon beszélgetünk. Éppen válasz akartam adni a velem történtekre, de fenn akadtam egy néven, amit Lexi mondott. Annyira ismerős és annyira régi. Azt hiszem halottam már ezt a nevet valahol. S most, hogy Lexi elmagyarázza ki is ő, megpróbálom elfelejteni. Lehet, hogy erről nekem nem igazán kéne tudnom. Elvégre mégis csak Klaus egyik csicskása vagyok, hogy így fogalmazzak. Most már biztos, hogy beszélnem kell erről Lexivel. Bármennyire is tiltakozik ellene minden porcikám. Egy pillanatra elterelődnek a gondolataim, Lexi érintése és csókjai mindent felülmúlnak bennem. Én pedig hatalmas mohósággal és hevességgel viszonozom a csókokat.
- Hosszú történet. - suttogom és behunyom a szemem. Annyira nem akarok én erről beszélni, de muszáj. Ha nem mondom el neki, még bajba is keveredhet miattam. Kinyitom a szemem és tekintetem az övébe fúrom. Arcom komoly, nincs kedvem a tréfákhoz. - Megváltoztam, konkrétan megváltoztattak. Már nem vagyok vérfarkas, legalább is nem egészen. - félve nézek a szemeibe. Szerintem leesett neki, hogy mi lett velem. Hogy miért nem rontottam be hozzá azonnal. Félek nagyon ki fog akadni.