Nappali

Gondolkodva feküdtem otthon, nem jár más az eszembe csak az a lény, tudom, hogy ránk vadászik, tudom, hogy nem ember, tudom, hogy erősebb nálunk. Ezért össze kell fognunk! De Stefan is visszament Katherinehez, és talán nem is tudja mi vár ránk, szóval meg kell keresnem és találnom mindenféle képen. Felpattantam az ágyról, majd a ruhásszekrényemhez mentem, kivettem egy fekete pólót, mivel félmeztelenül voltam. Felvettem magamra, majd lementem a konyhába öntöttem magamnak egy kis whiskyt, majd a nappaliba mentem és egy óriási meglepetés fogadott, itt van Stefan.
- Te, hogy, hogy nem Katherinevel hancurozzol?

Mindig érdekes érzés visszatérni Mystic Fallsba. Olyan... mint egy kezdet, mégis, ez az otthonom. Minden itt kezdődött, és érzem, minden itt fog véget is érni. Senki nem számít rá, hogy visszatérek, főleg, hogy alig több mint egy hete, hogy leléptem innen. Őszintén szólva elegem lett az egész itteni életből, Klausból, Elena halálából, és hogy - a kötődéséből kifolyólag -, Damont választotta. Ami hiányzott nekem, az pont az volt, amit Katherine tudott nekem nyújtani, amióta megkeresett: a kikapcsolás. Érzelem nélkül, visszatérni az éjszakai életbe, egy ilyen partnerrel élmény volt. Nem is hagytam volna ott ezt az egészet, ha éppen nem utasít valaki, úgy, mintha bármelyik pillanatban kitéphetné a szívem a hátam mögül. Pedig ez történt. Még pedig arra a telefonra kaptam ezt a fenyegető SMS-t, amit azután szereztem be, hogy leléptem innen. Ebből kifolyólag biztosan nem egy Mystic Falls-i lakos írta. Csak annyit tudok, hogy az a valaki feltétlenül szerette volna, ha visszatérek ide, és az biztosan nem Damon, Elena, vagy egy más Mystic Falls-ban élő. Valaki azt akarja, hogy úgy táncoljak, ahogy fütyül. És ez nekem nem tetszik. Azért jöttem el a városból, hogy ismét átkapcsolhassak Rippperbe. Ez sikerült is, Katherine-el jót szórakoztunk, függetlenül, de most valaki megpróbál irányítani, kezdve ezzel, hogy visszarendel ebbe a városba. Én vissza is jöttem. Nem mintha annyira megijedtem volna ettől a fenyegetéstől: egyrészt nem hiszem, hogy tudna ártani nekem; ha pedig mégis valami szupervámpír, mint Klaus, akkor pedig nem félek a haláltól: már rég hozzászoktam a gondolathoz, hogy meghalok, és nem is veszíthetek már semmit. Egyszóval, közel sem rémisztettek meg a névtelen sms-ek, inkább kíváncsivá tettek. Ki lehet az a merész, aki egy gyermekeket sem kímélő sorozatgyilkos vámpírt csak úgy irányítson? Ezt akarom kideríteni.
Visszatértem hát szülőföldemre, Katherine-el együtt, ám ő elrejtőzött. Nem szerencsés, ha mindenki megtudja, hogy visszajön. Ugyanis a mindenkitől eljut Klausig, aki pedig biztosan a nyomába ered. Én viszont szépen, mindenki szeme láttára sétáltam vissza ide, hogy tudja az idegen: benne vagyok a játékban, várom a nagy leleplezést. Elsőként hát Damonhoz vitt utam, akitől remélhetőleg minden kedves ismerőse megtudja majd, hogy itt vagyok ismét, visszatértem. A Salvatore panzió elé lépve bekopogtam, azonban miután senki nem nyitott ajtót, én magam nyitottam ki, és léptem be házamba. Miután rájöttem, hogy nincs itthon senki, elvettem egy üveggel Damon whysky készletéből, és a nappaliba érve öntöttem ki. Ott kezdtem el iszogatni, állva, közben a régi napló gyűjteményemet nézegetve. Mindre emlékszem egytől egyig, mikor írtam, hol, és milyen körülmények között. Azonban nem veszek le egyet sem a polcokról, ugyanis meghallom, ahogy hazaér Damon, egymagában. Kár. A hatás kedvéért jó lett volna, ha Elena is itt van. Nemgond, túlélem. Mikor belép, még mindig háttal vagyok neki, nem láthatja az arcomon a mosolyt, melyet akkor veszek fel, mikor hozzám szól.
- Mi van, már meg sem látogathatom az egyetlen bátyusom? - Kérdeztem gúnyosan, félmosollyal. Gondolom, nem számított rám, főleg nem ilyen hamar. Gondolom még keresni sem kezdtek el... A whiskyvel a kezemben dőlök hátra a közeli fekete fotelben, majd az italba kortyolva egyet kezdek bele a szövegembe.
- El is felejtettem már, milyen jók is ezek a bútorok... ezt honnan is szerváltad? - Kérdezem érdeklődést tettetve. Kell valami bevezetés, időm van, szépen, udvariasan fogok majd rátérni a lényegre, ha rátérek. Nem biztos, hogy lemondom Damonnek, miért is tértem vissza. Miért tenném? Lehet, hogy csak hagyom, hogy előjöjjön a kedves fenyegetőm, aztán gyorsan lecsapok rá - egyedül. Különben sincsen azt hallgatni a bátyámtól, hogy milyen egy félénk vagyok, hogy beszarok egy ilyen névtelen fenyegetőtől...
- És mondd csak bátyus, mi újság itt ebben a kisvárosban? Van még élet? - Kérdezem ismét gúnyos mosollyal, utalva rá, hogy én sokkal nagyobb, és élet dúsabb helyen szórakoztam. Válasza közben felállok, odasétálok a "piás,, asztalhoz, töltök ismét magamnak egy pohárral. Régebben nem bírtam a sok alkoholt (bár egy emberhez képest az is sok volt), azonban azóta megváltoztam. És sokkal inkább meg is szerettem... Majd felemelem poharam, és félmosollyal, színpadiasan mondom bátyámnak:
- A visszatérésemre!

Egyáltalán nem számítottam Stefanra, megakartam keresni, hogy elmondjam neki, hogy van itt egy új természetfeletti lény és meg kell ölni. A következő mondatára gúnyosan mosolygok.
- Tudom, hogy nem ezért jöttél ide öcsi. Ha jól emlékszem elakartál tüntetni a városból és nem is akartál látni, nem így volt? Mondom neki, majd, közelebb megyek hozzá, és furcsán nézek az italra a kezében.
- Ne tetesd azt, hogy érdekel, és ahogy látom megint elkezdtél inni. Ha jól következettek megint embervéren vagy ugye? Mondom neki, cseppet sem bánnám ezt, ha nem Katherinevel csinálná, ő egy kis álnok ribanc kifogja használni aztán eldobja mint egy szemetet.
-Gondolom van oka, a visszatérésednek, csak nem egy titokzatos fenyegető? Gondolom igen. Ő egy új természetfeletti lény. Annyit tudok, hogy belőlünk is táplálkozhat, megakar minket ölni, és jelen pillanatban erősebb nálunk.Világosítom fel, majd csak nézem, ahogy tölt magának whiskyt, megváltozott.
- A visszatérésedre!Gúnyosan mosolygok, majd lehúzom a poharamba lévőt.
- Remélem, hogy nem szartál be az illetőtől!

Szavai hallatára, és amit mondott arról a természet feletti lényről,egyből komolyra fordítottam a szót.-Szóval azt mondod hogy vámpírokból is tud táplálkozni? Ez igen meglepő..-sóhajtottam, és letettem a poharat. Nem tudom ki lehet ez az illetőt, de mindenképp meg akarom találni, és legfőképp legyőzni. Végül is Damonnel mindent megoldottunk, amit csak tudtunk. Az igazat megvallva, lehet hogy itt hagytam őket, és azt mondtam meg akarom ölni Damon-t, de a testvérem nélkül nem az az élet lenne most ,ami. Az ablakon kinézve gondolkoztam ezen el, és Damonre pillantottam.-Azt hiszed hogy le bír minket győzni? Ne feledd! A Salvatore testvéreket, 163 éven át nem bírták megölni. Sőt még az ősvámpírok sem! Nehogy már berezeljünk!-nevettem, és közelebb mentem.-Mit szólsz? Újra a Salvatore csapat. Elfeledve mindent régi sérelmet, csak mi ketten, ez ellen a gonosz ellen! Mit szólsz? Benne vagy?-nyújtottam felé a kezemet.

- Jól hallod tesó, vámpírokból is, és ha jól tudom, erősebb mint egy ősi vámpír. Hát én nem rezelek be testvér és remélem, hogy te se.Kacsintottam rá, és tényleg igaza van, senki se tudod minket legyőzni, ha mi összeálltunk és most se lesz máshogy. Szemébe nézek, amikor ajánlja, hogy béküljünk ki és látszik rajtam, hogy gondolkozok, de meg van a döntésem.
-Rendben!Mondom, majd elfogadom a kézfogást. Van egy olyan érzésem, hogy ha lerendeztük ezt a félvér dolgot, megint nem leszünk jóban, de hát lehet, hogy igen szóval reménykedjünk.

-Én berezelni? Úgy ismersz? A világ leghatalmasabb ősvámpírjától se rezeltem, rezeltünk be, nemhogy egy kis vámpírgyilkostól!-vigyorogtam, de mikor kezet nyújtottam, kicsit gondolkozott de elfogadta. Komolyan gondoltam ezt a békét. Nem akartam hogy a testvéri kötelék megszűnjön, és már Elena sincs hogy ezt megszüntesse.
Na, és mi a terved? Hol keressük először a mi kis gyilkosunkat?