Nappali

Lexi & Tatia

Unalmas egész nap itthon üldögélni és ki sem mozdulni a lakásból. Ha hamarosan nem megyek el itthonról valószínűleg meg fogok őrülni. Ennyit én még életemben nem ültem egy helyben. Minden vágyam jelenleg, hogy kimenjek a levegőre és a városra szabadítsam magam. De nem tehetem, még nem. Fontos terveim vannak a várossal és ezt nem tehetem tönkre azzal, hogy hirtelen megjelenek és akkor mindjárt három egyforma nőszemély is rohangál majd a városban. Ez azért elég idióta húzás lenne. De mivel semmi mást nem tehetek itt fekszem az ágyamon és a plafont bámulom. Nézem csillárt és agyalok a múltamon. Ez az első alkalom, hogy sikerült lekötnöm valamivel a figyelmemet. S hálát adok az égnek amiatt, hogy most megzavartak. Hallom, hogy egy autó parkol a ház előtt én pedig rögtön az ablakhoz sétálok és nézem az érkezőt. Az autó már ismerős, tudom, hogy Lexi megérkezett. Mosoly húzódik az arcomra, egy igazi mosoly. Ezt csak nagyon nehezen lehet belőlem előcsalogatni, de Lexinek minden megjelenésével sikerül. Eljövök az ablakból és magamra kapok valami normális ruhát. Fekete gatya, sárga top és egy fekete kardigán. A cipőt már meg sem említem. Hallom a zár kattanását, majd a legjobb barátnőm hangját. Vámpírgyorsaságomat bevetve előtte termek.
- Lexi. - mosolygok rá. - Hogy, hogy eszedbe jutottam? - érdeklődöm és kicsit oldalra döntöm a fejem. Így nézek rá pár pillanatig, míg kezemmel beljebb invitálom. Jó, hogy itt van. Legalább nem fogom halálra unni magamat. Nem mellesleg agy szükségem is van rá a tervem végrehajtásához. A nappaliba megyek vele és helyet foglalok a kanapén, majd jelzem neki is, hogy üljön le.
- Jó, hogy itt vagy. Szeretnék beszélni veled valami fontos dologról. - közlöm vele még mindig mosollyal az arcomon. Bár ez a mosoly inkább lett ravasz, mint sem kedves, de ez van. Én ilyen vagyok. Ha nem tetszik békén lehet hagyni. Nagy kíváncsisággal nézem őt. Tudhatja már, hogy mennyire bennem van a gonoszkodás, hisz' ismer már egy ideje. Sőt, ezt az egész házat is neki köszönhetem. Amim most van, minden az ő érdeme. Ezt még meg kell neki hálálnom valahogyan, de hogyan?

Lexi & Tatia

Nem éppen a legjobb választásom volt hazatérni, de mindenféleképpen megérte. El nem mondhatom milyen fenomenális érzés újra a városban lenni. És pont ez a baj. Nem tudom elmondani, mert mióta itt vagyok szinte ki sem tettem a lábam a ház falai közül. Most is itt gubbasztottam nagy magányomban, a szobám rejtekébe, mikor a házam előtt egy autó parkolását halottam meg. Azonnal meg is néztem, hogy ki az és mikor tudomást szereztem róla, hogy a kis boszi barátnőm az, már mosollyal az arcomon indultam le elé. Pár pillanat múlva az ajtómban futottam vele össze. Az első amit hallok egy megjegyzés az öltözékemre. Tudhattam volna, hogy a sárga nem éppen a kedvence, de ez abban a pillanatban nem jutott eszembe, mikor magamra vettem. Nem tudok erre mit csinálni, egy mosoly keretében megrántom a vállam és kitárom a karom, hogy megölelhessem. S amint ez megtörténik már szorosan magamhoz is ölelem. Szorítanám még, de félek eltöröm valamijét. Hiányzott, ezt nem tagadhatom. Hosszú évek alatt ő az első akit ténylegesen a barátomnak mondhatok. A gonoszkodása, a kinézete, a jelleme. Mindenütt megtalálom magunkban a közös pontot. Talán ezért is lettünk legjobb barátnők.
Kis szóváltás következik és már a nappaliban találjuk magunkat. Mosolyogva fogadom Lexi minden szavát. Rá nem is tudnék máshogy nézni. Nem tudnék rá ellenségként tekinteni. Ez pedig nagyon nagy szó az én számból. Amint mind a ketten helyet foglalunk arcomra ravasz mosoly ül és felvezetek neki egy nagyon kényes témát. Biztosra veszem, hogy benne lesz a dologban, bármit is szeretnék tőle kérni. Ő ismeri a teljes történetemet és szerintem az Ős testvérek történetét is. Ezért szerintem megérti majd szándékaimat.
- Niklausról van szó. - kezdek bele, de még nem mondok neki többet. Szeretném felcsigázni az érdeklődését. Ez a név valahogy minden ember érdeklődését felkelti, aki csak tud a vámpírok, boszorkányok és vérfarkasok, na meg a hasonmások világáról. Remélem ez a barátnőmön is működik. Jelentőség teljesen nézem őt pár percig egy szó nélkül, mikor ő megtöri a csendet.
- Nem, még nem buktam le. De hamarosan az utcára kell lépnem. Ez is hozzá tartozik ahhoz, amit mondani akarok. - kezdek bele immár a tényleges beszélgetésbe. - Meg kell szabadulnom a hasonmásaimtól és rögtön utánuk Niklaustól. - jelentem ki és a gonoszság egy szikrája lobban fel a szemeimben. Igen, ez a dolog legérdekesebb része. Sokakból hitetlenséget váltana ki, hogy pont én akarom elpusztítani Klaust. Igen, ez van. Lássuk be a világnak jobb nélküle.

Lexi & Tatia

Lexi megjelenése sikeresen feldobta a napomat. Nem is tudom, hogy mióta nem láttam már. Érdekes, hogy pont őt, egy boszorkányt tudhatok legjobb barátnőmnek. De nem számít, nincsenek faji előítéleteim. Örülök, hogy ő itt van nekem és kész. De nem csak emiatt izgat az itt léte. Beszélnem kell vele, ráadásul egy nagyon fontos dologról. Nem is habozok sokáig. Gyorsan a nappaliba invitálom és szépen lassan kis köztes beszélgetések után vázolom neki a dolgot.
- Lássuk be a világnak jobb nélküle. Meg sem tudom mondani mennyi vér tapad a kezeihez és itt nem az ember áldozatokra gondolok. - jelentőség teljesen nézek barátnőm szemeibe. Tudom, hogy kényes ez a téma és, hogy mennyi kockázattal jár. De kockázat nélkül nincs győzelem. Sejtem, hogy ez mennyire hosszú beszélgetés lesz. Már mikor kimondtam a Niklaus nevet, akkor érezhetővé vált a feszültség. De nem vagyok hülye, nem akarom kiirtani vámpírok ezreit, csak azért, hogy egyet holtan lássak. Van erre is megoldás, csak még meg kell szerezni. Hallgatom Lexit és csüngök minden egyes szaván. Vele kapcsolatban nem tudok úgy tenni, mintha nem érdekelne amit mond. Ő az egyetlen, akire tényleg odafigyelek és aggódom érte. Még ha nem is mutatom túl sokszor, de így van. Ezt pedig ő is tudja. Olyat sosem tennék, amivel neki is árthatok. Barátnőm keze után nyúlok és simogatni kezdem, miközben lágy hangon beszélni kezdek.
- Lex, nem tudtam, hogy Lio-val ilyen helyzetben vagy, sajnálom. - mondom neki teljesen őszintén. Azt hiszem ez sokkal előbbre való, mint az az új lényes téma. Legalább is engem jobban érdekel Lexi lelki állapota, min az az izé. - De lépnem kell Niklaus ellen. Van egy gyógymód, amivel újra ember lehet, ezzel pedig megszakadna a kapcsolata az összes létező teremtményével. - mesélem neki. Ez az a téma, amiről tényleg csak az ősök tudnak. Én nem beszéltem még erről senkivel, de ez nem azt jelenti, hogy a Mikaelson család tagjai sem.
- Viszont igazad van, az az új lény előbbre való ettől a tervtől. Tudjunk meg róla minél többet. De hé, számíthatok rá, ugye? - kérdezem egy őszinte, kedves mosollyal az arcomon. Sőt, hogy bebizonyítsam mennyire fontos nekem, így ülve átölelem őt. Szeretném ha részt vállalna a tervből, hisz' ezzel sokaknak segítünk majd.

Lexi & Tatia

Érdekesen alakul Lex látogatása. Nem gondoltam volna, hogy ez a "tüntessük el Niklaust" akció ennyire nem lesz az ínyére. De nem hibáztatom. Valamennyi részem nekem is tiltakozik a dolog ellen. De rendben, belátom, hogy mégsem kéne veszni hagyni őt. Viszont akkor minél előbb szeretnék vele találkozni. Még nem tudom mit fogok mondani az első találkozásunkkor, de az biztos, hogy hatalmas meglepetést fogok okozni.
- Ha te mondod. De elárulom neked, hogy csak a te kedvedért hagyok fel a dologgal. Megígérem, hogy nem is hozom fel többet. - jelentem ki és kivételesen őszintén is gondolom ezt. Nem szokásom az ígérgetés, mert általában semmit nem tartok be ezekből. Viszont most komolyan gondoltam. Ráadásul nekem is származhat valami előnyöm, ha Niklaus mégis életben marad. Lexi a szobát nézi, nem néz a szemembe. Zavar egy picit, mivel én folyamatosan az ő arcát fürkészem. Szerintem kivételesen igaz barátnője lettem neki, ez pedig azzal jár, hogy törődöm vele. Oké, nem értünk egyet mindenben, mint ahogy ebben sem. De elfogadom az ő véleményét is. Még egyszer azért megpróbáltam elmondani neki az eredeti tervemet, de nem sült el túl jól. Barátnőm kifakad és a kandallóban lángra lobban a tűz. Ez nem túl jó jel, muszáj őt lenyugtatni.
- Értem, megértettem. Nyugi. - nézek rá aggódva és hangom is megremeg egy pillanatra. Aggódom érte. Egyszer láttam már boszorkát úgy, hogy az ereje elszabadult. Fogalmazzunk úgy, hogy majdnem ott hagytam a fogam. Szerencsére ez nagyon régen történt és azóta nem ismétlődött meg. Legalább is eddig nem. Lebeszélem Lexivel, hogy valóban a félvér most a legfontosabb és megpróbálom átölelni, de ő nem hagyta. Megtudom érteni szegényt. Az az erő aminek birtokában van nem játék. Az ősei is nagy erővel bírtak és valamennyinek pontosan ez lett a veszte. Én már csak tudom, hisz kapcsolatban álltam valamennyivel. Aggódó tekintettel nézek rá és egy aprócska mosoly jelenik meg ajkaimon. Ezt neki szánom, afféle "én melletted állok" mosoly.
- Akkor, mihez kezdjünk? Van ötleted hol tudhatunk meg minél többet erről a félvérről? - érdeklődöm. Azt hiszem ezt a fenyegetést komolyan kell venni, pláne, hogy Lexit is aggasztja ez a dolog. Én pedig teljes mellbedobással azon leszek, hogy megszabaduljunk ettől a félvértől.

Lexi & Tatia

Nos, azt hiszem kijelenthetem, hogy nem valami fényes a helyzetem Lexivel. Oké szeretem őt, de perpillanat egy picikét idegesít, hogy nem tetszik neki a tervem. Oké, elfogadom a döntését, a véleményét és mindent. Elvégre milyen barátnő lennék, ha ezt nem tenném meg? Akkor legyen, felhagyok ezzel a Niklaus dologgal, legalább is egyelőre. Igaza van Lexinek, fogalmam sincs milyenek az új lények. Eddig bárhol jártam még csak hasonló pánikot sem láttam boszorkányoktól, mint amit itt Lexi produkál. Gyanítom valami nagyon erőssel kell szembenéznünk. Egy mély lélegzetvétel után sikerül megszólalnom.
- Tényleg nem tudom. Megtennéd, hogy beavatsz? - kíváncsisággal nézek rá. Tényleg tudni akarom, hogy mivel állunk szemben, de még mindig hatalmas vágyat érzek arra, hogy az én érdekeimet előbbre helyezzem másokénál. Nem tehetek róla, ilyen vagyok. Ezért is tettem még egy kísérletet, ami még inkább balul sült el, mint az első. Lexi eléggé ideges lehet, mert a kandalló tüze lángra lobbanása után csak erősödik. Nem tudok vele mit csinálni. Nem vagyok boszorkány, nem tudom megmutatni neki, hogy tartsa kordában az erejét. Próbálom megnyugtatni, de mint látszik ezt magának is sikerült megoldania. Csak egy kedves mosolyt intézek felé, mikor látom, hogy sikerült összeszednie magát. Mikor barátnőm kiejti a száján, hogy semmi baja, sikerül megnyugodnom. Be kell vallanom nagyon aggódtam érte még úgy egy perce. Már éppen kezdtem tényleges lenyugodni, mikor felfogtam, hogy tulajdonképpen mit is mond nekem.
- Hogy mi? Te képes voltál elmenni arra a helyre, ahol a boszorkákat kivégezték? - akadok ki ezúttal én, miközben felpattanok a kanapéról és fel alá járkálok barátnőm előtt. Ideges vagyok, nem is kicsit. Ha Lexi ereje elszabadul, abból nagyon nagy gondok lehetnek. Én viszont nem szeretném őt veszélynek kitenni. Veszek néhány mély levegőt és sikerül lenyugodnom. Megállok és barátnőm szemébe nézek. - Lex, remélem tudod, hogy mire vállalkoztál és szeretném ha tudnád, hogy én melletted állok. - mondom neki teljesen őszintén. Féltem őt, most pedig még jobban, mint eddig valaha. Csak remélem, hogy ő is nagyon erős és tudja kezelni ezt az erőt. Miután ez a téma kimerítésre visszaterelem a szót a veszélyre. Lex szemének csillogásából ítélve ő már tudja hol is kezdhetnénk a keresés.
- Én már nem is adok ötleteket. Látom rajtad, hogy neked már van egy pár, ugye? - mosolygok rá, elfeledve az előző kis kiakadásainkat. Ami volt már csak történelem, jobb a jelennek élni.

Lexi & Tatia

Hű, hát erre a vitára abszolút nem voltam felkészülve. Beismerem nem egyszer kaptunk már hajba, hisz' mind a ketten makacsak és önfejűek vagyunk. Talán ezt is láttam meg benne először ami megfogott. Ez volt az ami barátnőkké tett minket. A sötét ízlés, a belső tulajdonságaink. Viszont azt hiszem ez az igaz barátság, ezernyi vita sem képes szétszakítani minket. Mivel pedig ő a legjobb barátnőm, úgy hiszem ezúttal engednem kell neki és hátra szorítanom az én érdekeimet.
- Azt akarod mondani, hogy nálam is erősebb? Szóval ez az izé sok gondot okozhat. - ez utóbbi mondatnál hangom érdeklődőről bosszúsra váltott. Nem Lexi miatt, hanem a probléma okozója végett. Ez valami hihetetlen. Amint eszembe ötlik egy gonosz terv, el kell halasztanom, mert valami az éltemre és barátnőm életére tör. De majd én megmutatom annak az izének. Össze hívok mindenkit, aki csak számít egy kicsikét is és kitalálunk valamit. Remélem.
De bárhogyan is próbáltam háttérbe szorítani az én érdekemet, nem ment. Ebből persze csak nagy kalamajka lett, amit végül sikeresen elhárítottunk. Legalább ez össze jött a mai napon. Aztán mindjárt ez után én voltam az aki kiakadt, de sikerült lenyugodnom. Mára már elegem van a kiakadásokból, de most komolyan.
- Sejthettem volna, hogy előbb utóbb odamész. Tudod, hogy nem tudok rád haragudni. - mosolyodom el. A nyávogós hangneme miatt pedig csak kiszélesedik mosolyom. Jól tudom miért beszélt így. - Gyere ide. - mosolygok tovább, miközben kitárom karomat, hogy megölelhessem. Ha ezen az érzelgős jeleneten túlestünk, vissza terelem a szót a fő problémánkra. Tetszik, hogy Lexi agya is pont úgy jár, mint az enyém. Tervekből van bőven és ötletekből is van egy pár. Ha pedig barátnőm szerint a keresésben én vagyok a legjobb akkor megosztom vele minden ötletemet.
- Azt mondtad, hogy a bosziháznál találkoztál össze a félvérrel, igaz? Akkor azt hiszem oda kellene mennünk egy kicsit kutakodni. - vázolom az ötletemet egy elégedett, kissé ravasz mosollyal az arcomon. Elégedett vagyok magammal, nagyon is. Azt hiszem Lexinek sem lehet ellenvetése ez ellen a dolog ellen.

Lexi & Tatia

Nem szeretek olyanokkal vitázni, akik fontosak a számomra. Kár, hogy ez néha elkerülhetetlen, pláne Lexi és köztem. Persze, ez azt hiszem tökéletesen érthető. Most pedig rajtam a sor, hogy beadjam a derekam. Kivételesen nekem kell háttérbe szorítanom az érdekeimet. Ezt pedig meg is teszem. Be kell valljam, hogy engem is érdekel ez az új lény. Barátnőm elkeseredett hangja, pedig csak még inkább felcsigázza az érdeklődésemet. Meg kell tudnom mindent, amit csak lehet.
- Ez már gond. Egyedül nem leszünk képesek megbirkózni ezzel. - ezt nem akartam kimondani. Hangosan gondolkodtam. Szuper. Na mindegy, ha már kimondtam akkor ezt a dolgot is tisztázni tudjuk. Nem tetszik ez a helyzet, de tényleg nem tudjuk csak ketten megoldani. Érdekes mód, viszont nem tudok csak ezzel a gonddal foglalkozni. Újból felhozom hát az én tervemet, de hamar el is vetem, mivel Lexi által eléggé forró lett itt a hangulat. Szerencsére sikerült lenyugodnia én meg rögtön utána lettem ideges. Ez eléggé érdekes, legalább is én így gondolom. Furcsa, hogy ennyire tudok aggódni valaki miatt. Nem hittem, hogy ez lehetséges, de úgy néz ki, hogy mégis. Nem baj, jó tudni, hogy van egy ilyen oldalam is. Szerencsémre ezt a kis bakit is kikerültük, Lexinek hála hamar lenyugodtam és egy nagy öleléssel letudtuk az egészet.
Viszont itt nincs vége még a beszélgetésünknek. Nem, hát hogy is lehetne. Megint vissza terelem a témát a félvérre, hisz' ezt a problémát meg kell oldanunk.
- Húzós lesz, az biztos. Mivel egyedül kevesek vagyunk ellene, úgy hiszem össze kellene szednünk még néhány vámpírt. Te pedig, gyakorolhatnád az új erőd irányítását. - kicsit kínos, de egyelőre nincs jobb ötletem. Még az is lehet, hogy felfedem magam és így kérek segítséget az ősiektől. Nem tudom mitévő legyek. Életemben először érzem magamat ennyire tehetetlennek. De most is vannak ötleteim, viszont mindegyikhez több vámpírra van szükség. Na meg, nem ártana Niklaus kis hibridjeit is bevonni a buliba. Az biztos, hogy nagy küzdelem lesz, pláne ha több félvér is van.

Lexi & Tatia

Hű, az érzelmek hada egyenesen az őrületbe kerget. Nem is tudom utoljára mikor éreztem törődést bárki iránt, erre most itt van Lexi, a legjobb barátnőm. De legalább ő elfogadott ilyennek, amilyen vagyok. Na, de minden barát között akadnak viták, még a legjobbak között is. Kezdem azt hinni, hogy ez utóbbiak között a legtöbbször. Na, de mindegy. Szerencse, hogy ehhez már hozzá vagyok szokva és tudom kezelni a helyzetet. Ezért is lépek vissza a vitából, kivételesen.
- Igen, sajnos. - nem is fogom fel mit mondok. Épp most egyeztem bele abba, hogy a többi ősit is bevonjuk a dologba. Pedig én ezt annyira nem akarom. Nem akarok velük megint egy oldalon állni, félek, hogy mi történne akkor. Nekem terveim vannak, méghozzá ellenük. Most meg szövetkezem kell velük?! Nem, én ezt nem akarom. De sajnos nincs más választásom. Megkérném Lexit, hogy beszéljen velük ő, de tudom, hogy nem menne bele. Meg is tudom érteni. Itt van még egy dolog, amit le kell nyelnem, ez remek. Kelletlenül nyelem le ezt a dolgot, ez pedig az arcomra is ki van írva. Legszívesebben levágatnám a fejemet csak hogy ne kelljen velük beszélnem. Bele sem merek gondolni mi várhat rám, ha felfedem magamat.
Kis hiszti és dráma által, de végül eljutunk oda, ahol most tartunk. A félvér ellen próbálok ötleteket gyártani, de akárhogyan is nézem mindegyikhez több vámpírra van szükség. A másik probléma pedig, hogy megint csak sikerült rosszat szólnom. Hát, megesik velem néha az ilyen, de ezt gyorsan ki is köszörülöm.
- Jól van, bocsánat. Elfelejtettem milyen fantasztikus vagy. - jelenik meg egy barátságos, békülő mosoly az arcomon. Most már tényleg jó lenne, ha nem vitáznánk egyfolytában. S hála az égnek ez a borús felhő is gyorsan elszáll. Míg töröm az agyam barátnőm elő áll egy ötlettel és a gonosz mosoly is megjelenik az arcán. Büszke lennék rá, mert tényleg fején találta a szöget, de van egy kis bökkenő. Én NEM akarok velük beszélni. A közelükbe sem akarok menni. Mert ha beszélek velük, könnyen le is bukhatok. Ők ismernek, bármikor felismerik bennem a régi Tatiát. Ezt pedig nem akarom.
- Ne, nem akarom én ezt. Tudod, hogy pont előttük nem akarok megmutatkozni. - nyávogom ezúttal én. Persze arcomon ott bujkál a mosoly, én mégis igyekszem elrejteni. A furcsa az, hogy egy részem örül, amiért láthatja az ősieket. A másik részem pedig egyenesen irtózik a dologtól. Szép, újabb drámába csöppentem.

Lexi & Tatia

Úgy érzem csőbe húztak. Csupán egy pillanatra nem figyeltem és Lexi csabdája bezárult körülöttem. Tökéletesen belesétáltam a nekem szánt katyvaszba. De nem is ez a legrosszabb. Hanem az, hogy nem tudok kimászni belőle. Akárhogy is próbálnám rávenni legjobb barátnőmet, hogy beszéljen ő Niklausékkal, nem tudnám. El sem hiszem, hogy képes volt így tőrbe csalni. Bár egy részem büszke rá, a másik részem most nagyon zabos. Szerencséje, hogy szeretem és semmi pénzért nem ártanék neki. Persze megfordult már a fejemben egy két visszavágó, de sosem gondoltam komolyan. Akkor miféle barátnő lennék? Szörnyű, valószínűleg.
Kicsit elkalandozhattam mert már csak barátnőm gonosz mosolyára leszek figyelmes. Persze minden szavát halottam, az agyamig még csak az jutott el, hoy csapdába csalt. Ügyes, annyi szent- Nem sok élő embernek sikerült ezt összehoznia.
- Nem, nem, nem és nem. Ugye tudod, hogy ez gonosz dolog volt? Csapdát állítani nekem, de be kell valljam ügyes húzás. - kacsintok egyet a végére. Komolyan elismerésem ezért a kis csapdáért. De ez nem azt jelenti, hogy megúszta. Ha lehetőségem adódik rá még vissza adom ezt neki. Persze nem akarom a halál karjai közé taszítani, valami kínos dologra gondoltam. De ez majd még kialakul.
Drámai sorok következek, amiket senki másnak nem kívánok az életben. Szörnyű, hogy mi nők mennyi mindenen tudunk drámázni. Oké, hogy ez egy természetes folyamat, de már kezd kicsit az agyamra menni. Szerencsére ennek is hamarosan vége szakad és újból a Niklaus téma lép érvénybe. Ha belegondolok, a drámázás nekem jobban tetszett. De ez van, most már nem tudok mit csinálni. Igaz, könyöröghetnék, de az nem az én stílusom. Oké, hogy csináltam már, de Lexinél általában nem vált be. Sajnálatos módra. Pedig néha igazán jól jött volna, ha beválik. Mint például most. Csak ezúttal nem szándékozom könyörögni.
- Úgy utálom, mikor ez van. Csak azért nem állok le veled verekedni, mert szeretlek. - mosolygok a végére. Egy-null az állás, Lex javára. A kis mázlista. Legközelebb jobban odafigyelek arra, amit mondok. Nem szeretnék még egy ilyen csapdába beleesni. Pláne úgy, hogy elég átlátszó volt. Talán ezért érzem ezt egy kicsit megalázónak, ennél én jobb vagyok. Vagy csak Lexi lett ennyire profi. Lex szemeibe nézek és az én tekintetem játékos villámokat szór velé. Ajkaim gonosz mosolyra húzódnak, bele megyek a játékba.
- Tegyük fel, hogy megyek és beszélek velük. De hogy adagoljam nekik a dolgot? Na és hogy garantálod, hogy nem tépnek szét? Itt konkrétan Niklausra gondolok. - szélesedik ki mérgező mosolyom. Sikerült beletörődöm, hogy nem menekülhetek. Nekem kell velük beszélnem és meg is teszem.

Lexi & Tatia

Sok mindenen mentem keresztül, de ekkora szarban még nem voltam. Nem elég, hogy vissza kelett térnem a városba, hogy véghez vigyem a tervemet és parázhatok emiatt. Nem, itt mindig történik valami, amitől jobban kell tartani. Vagy csak én időzítek mindig rosszul? Nem, ezt nem hiszem. De akkor mi a fene van ezzel a várossal? Nem tudom, de hogy a neve stimmel, az tuti fix. Ráadásul, hogy a dolgokat még fokozzam, a legjobb barátnőmnek is sikerül csapdába csalnia, amiből én már nem mászhatok ki, annyi szent.
- De igen, gonosz volt. Te egyre ügyesebb vagy ebben, szép. - dicsérem meg egy gonosz kis mosollyal az arcomon. Lehet, hogy jól csinálta és kicsit büszkeséggel ölt el, amit tett még is vissza vágót szeretnék. Nem tudom miért, ilyen a természetem. Na meg nem igazán vagyok ahhoz hozzászokva, hogy az orromnál fogva vezetnek. Talán már ezért is fordult meg egy terv gonosz kis kobakomban. Bár tudom, hogy Lexit nem lepné meg egy ilyen visszavágó. Nagyon odafigyel az ilyenekre, akár csak én. De mostanában nem igazán vagyok formában. Ezért is eshetett meg, hogy sikerült csapdába csalnia. Na mindegy, már megtörtént.
Picit elkalandozhattam, mert holmi drámai jelentbe csöppentem. Néha kiborító min össze nem tudunk ugrani. De szerencsére ezen is hamar túltettük magunkat. Szerintem minden legjobb barátnőnél ez van. Össze kapnak aztán pár perc múlva kibékülnek. De hát ez a dolgunk, még akkor is ha képesek lennénk megfojtani a másikat. Szóval, a dráma vége után vissza tereltem a témát arra, ami tényleg számít. Most legszívesebben visszasírnék minden vitát amit eddig Lexivel levágtunk, mert az amit meg kell tennem mindegyiknél borzalmasabb.
- Szörnyen utálom, hogy ilyen profi vagy. - vigyorgok rá. Még ha akarnék sem tudnék előle elbújni, simán megtalál. De nem fogok elmenekülni. Ha egyszer meg kell tennem valamit, hát megteszem. Még akkor is, ha vonakodom ezt teljesíteni. Márpedig most foggal körömmel próbálok küzdeni ellene, bár felesleges. Így is úgy is mennem kell. Ez nem kérdés témája. Tehát végül beadom a derekam. Viszont nem tudom, hogy mit is kéne tennem ha oda érek, de nem gáz megoldom. Nagyon jó vagyok rögtönzésben, na meg a színjátszásban és hazudozásban. Azt hiszem ezek a főbb erősségeim, néhány dologtól eltekintve.
- Szerencse, hogy most figyeltem, különben a felét nem értettem volna annak, amit most mondtál. - mosolygok. - De nincs szükségem erre a bűbájra, még a végén téged is megtalálna. Ezt pedig nem akarom. És még mielőtt kiakadsz, tudom, hogy tudsz vigyázni magadra. - szélesedik ki barátságos mosolyom. Komolyan gondolom minden szavamat, de tényleg féltem őt. Nem fogom csak azért veszélynek kitenni, hogy én ne sérülhessek meg. Niklaus úgy is megtalálja a módját, ha nekem ártani akar. Akkor meg minek halogassuk. Barátnőm elé lépkedem és szorosan megölelem. Majd egy szó nélkül az emeletre megyek, átveszem a pólómat - ezúttal élénk pirosra - és elindulok. De még az ajtóból vissza kiáltok, hogy elköszönjek tőle, végül pedig eltűnök. Igen, most már ideje lesz megmutatkoznom, bár mennyire is tartok tőle.

//Köszi a játékot //